2015. november 12., csütörtök

A kockaházakról

A házkeresés során rengeteg kockaházba botlottunk, egy idő után elkezdett érdekelni a történetük. Miért épült ennyi egyforma ház, mai szemmel nézve lehetetlen belső elrendezéssel?

A kockaház egy történelmi fogalommá vált, Kádár-kockának is hívják. Egy nagyon jó írást találtam a típus kialakulásáról:
http://falu.blog.hu/2011/07/15/a_magyar_falu_epiteszeti_hagyomanya

Érdemes elolvasni a kontextust, ez itt egy kiragadott részlet:

"Ez a típus megvalósította azt az igényt, hogy legyen két szoba egymás mellett, méghozzá az utcai oldalon. És kielégítette a természetes komfortigényeket. Létrejöttét célszerűségi és a helyi adottságokból következő szempontok határozták meg, ugyanúgy, mint a ledöntött régi ház létrejöttét is. Ennyiben teljesen megfelelt a „népi építészet” alkotó módszerének. Tégla, cement, mész, egyféle nyílászárók, vasbeton gerenda és rövid faáru volt a helyi Tüzépen. Szakmunkás is akadt, akár a rokonsági körből. Megfelelő szállítóeszköz csak a Csepel tehergépkocsi, esetleg a traktoros utánfutó. Ez utóbbiakkal azonban csak négyméteres vasbetongerendát lehetett szállítani. A hosszabb lelógott és eltört volna. Tehát maradt a kétmenetes, rövidebb gerendákkal fedett négyzetes alaprajzú ház. Ami legkisebb külső felületével még gazdaságos is. Ha földszintesnek építették, különleges emelő berendezés, daru nélkül is, bakokról megépíthető volt a ház. Kitűnően működött a kaláka is. A rövidebb fűrészelt faáruból, esetleg még saját kitermelésből is (erdő, bontott anyag) könnyű volt megácsolni a tetőt. A cserép vagy palatetőt kisebb hozzáértéssel is elkészítették. Ez a sátortetős kockaház a vágyott igények kielégítője lett. Típusa futótűzként terjedt el az egész országban, építése össznépi mozgalommá vált. Mivel építése teljesen megfelelt a „népi építészet” alkotó módszereinek, szinte népi építészeti alkotásnak nevezhetnénk. De mégsem az.Mert megtagadta a hagyományt, és mert a típus nem vált hagyományossá. Tíz-tizenöt éves divatja a magas lábazattal kiemelkedő, majd alápincézett, vagy az emeletes formájával kifulladt építésének lendülete. A kockaház elterjedésében szerepet játszott az új lakóterületek számára történő parcellázás. A hagyományosnál nem sokkal szélesebb, de rövid, gyakran 150-200 négyszögöles telken kitűnően megfért az új, divatba jött családi ház."

Szintén egy történelmi ismertető:

"A háború után a vidéki (főleg falusi) lakosság az egyenlőség jegyében szintén ilyen kúriaszerű „városi” házakra vágyott. Mivel falusi környezetben az ikresítés nem terjedt el, a lakosság tömegével kezdte építeni a kocka alakú „félkúriákat”. A módosabbak Manzard-tetővel, a szegényebbek sátortetővel. Ennek a mozgalomnak kedvezett, hogy a hagyományos tornácos házakat, mint a feudális múlt képviselőit nagyon lenézték, ráadásul a tanácsok közel négyzet alakú telkeket osztottak, amelyek egyébként sem voltak alkalmasak hosszúházak építésére.A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a terveket szakmailag képzetlen technikusok, népfőiskolás tervezők készítették, akik megrendelői igény szerint minden költséges építészeti elemet levettek az eredeti típustervről, és nem is törekedtek igényes épületek tervezésére. Az alaprajzi kialakítással sem sokat foglalkoztak: az utca felé két nagy szoba készült, az udvari oldalon valahogy elhelyezték a konyhát és a fürdőt, néha még egy szobát. Így készült a teljesen puritán, gazdaságosan megépíthető kockaház, melyre legfeljebb a kivitelező kőműves tett fel néhány csempét díszítésül, ha éppen kapott valahol."
Egy jól összeszedett cikk a kockaházak tulajdonságairól:
http://ecobuilding.hu/csaladi-haz-epites/hasznalt-csaladi-haz-kadarkocka/
"Mitől alkalmas ez a használt családi ház típus egy energiatudatos felújításra?
  • Egyszerű, letisztult a formája (kompakt kialakítás),
  • Több jó minőségben épített példány található,
  • Sok vasbeton födémmel készült,
  • A falai leginkább kisméretű tömör téglából épültek,
  • Statikailag megfelelőek,
  • Van teljesen alápincézett változata is,
  • Sok van belőle."


Egyszóval a kockaház egy fogalom. Hát innen szép nyerni...



Egy érdekesség, kockaházak külföldi szemmel:
http://www.bama.hu/baranya/kozelet/aki-a-kadar-kockakban-eszrevette-az-erteket-576435

Egyéb hivatkozások:
http://meonline.hu/archivum/a-posztkommunista-magyar-kocka/
http://kadarkocka.blogspot.hu/

Miért? Hogyan?

Két kislányunk van (1,5 és 3,5 évesek) és jelenleg egy 52 négyzetméteres budapesti társasházi lakásban élünk albérletben. Kicsi. Nagyon. Második emelet, lift nincs. Ebbe a bekezdésbe könnyen bele lehet kötni, mert hogy "sokan felnőttek így", de nem ez a fontos. Mi azt éreztük, hogy ez így nem fog menni hosszú távon.

Feleségem családi házban nőtt fel, én is nagyon szeretnék kertes házat, és a gyerekek mozgásigényének hirtelen drasztikus megnövekedése (na meg a kellően alacsony hitelkamatok) következtében elhatároztuk, hogy belevágunk a keresésbe.

Feleségem családja biatorbágyi, így azt a környéket nagyjából ismertük, szerettünk volna egy minél csendesebb agglomerációs településre költözni, de a munka engem Budapestre köt, így napi bejárásra kell berendezkednem.

Sokáig ment a dilemma, hogy felújítandót vegyünk, vagy jó állapotút, mennyire vállaljuk be a távolságot Budapesttől, mekkora telket szeretnénk, stb., stb. Arra jutottunk, látva az ingatlanpiacot, meg a pénztárcánkat, hogy az építkezés eleve kiesik, és jó állapotú, azonnal költözhető ház meg nem nagyon van eladó az általunk megengedhető ártartományban.

Lényeg a lényeg, végül egy biatorbágyi felújítandó kockaházat vettünk. A ház eredeti mérete nettó 80 nm, ehhez építettek hozzá két ütemben épületrészt, így a nettó alapterület 100 nm felett van. Sajnos a hozzáépítés állapota bontandó.

A ház egy klasszikus kockaház, az a változat, amikor a házon belül két főfal van. Két nagy szoba néz az utcafrontra, nagy előtér, egy kis szoba meg a konyha a kert felé, fürdőszoba és WC a folyosó végén. Íme (ez az építész általi felmérés rajza, csak ez van sajnos, viszont nem akartam egy az egyben feltenni, ezért van sok minden levágva):


Az látszik még, hogy az utcafronti ablakok a déli fekvésűek. Ez jó is meg rossz is, de erről majd később. Van egy 11 nm-es pince a ház alatt, illetve mellette egy kút.

A házról képeket majd később teszek fel, egyelőre még nem volt birtokba adás, a hitelszerződés aláírása a következő lépés.


2015. november 11., szerda

Első

Kockaház bővítésbe fogunk, a blog célja ennek a folyamatnak a bemutatása, dokumentálása. Ma kaptuk meg az értesítést, hogy a bank engedélyezte a hitelkérelmünket, így most élesedik a dolog igazán. Valójában a háttérben már tervezgetünk egy ideje, egy építésszel felmérettük a házat és tervvázlatok is vannak, de mindent a maga idejében.