2016. február 17., szerda

A födém feltárása

Végre sikerült feltárni a födémet!
Sokkal tovább tartott, mint számítottam, pedig egyik nap az egyik barátom segített is benne. Azt gondoltam, hogy 2-3 nap alatt kész lesz.
Az történt, hogy minden adag anyagot háromszor kellett legalább mozgatni. A padlás sarkánál van a feljáró, ahol nagyon nehéz mozogni. Először is fel kellett szedni az agyagot, ez viszonylag könnyen ment, mert öklömnyi, tányérnyi darabokban jött fel, ha feszítővassal alányúltam. Ezt utána oda kellett lapátolni a padlásfeljáró közelébe, mert az kizárt dolog volt, hogy minden egyes lapátnyi adaggal odagörnyedek a tetőgerendák alá, és szépen lecsúsztatom. Eleve a szélénél nagyon görnyedős volt már a felszedés is.
Amikor egy nagy kupac összegyűlt, akkor odaültem a padlásfeljáróhoz, és egy kis kézi lapáttal a kupacot "átraktam" a házilag készített törmelékcsúszdára, így lent gyűlt a kupac. Majd ezt kellett még onnan eltalicskázni az emésztőbe. Illetve csak eleinte az emésztőbe, mert abban hamar annyira felgyűlt a kupac, hogy - bár még lett volna hely benne - nem tudott szétterülni az agyag. Gyakorlatilag minden talicskányi adag után egy rúddal el kellett kotorászni, hogy beljebb csússzon. Egy idő után emiatt nem is vittem az emésztőbe, hanem csak átlapátoltam a szomszéd helységbe, ami majd bontandó lesz.
Miután nagy nehezen lejuttattuk az összes agyagot, nagyjából felsöpörtem a padláson, és felszedtem a deszkákat a főfalak mentén fél méterig. Kicsit vegyes érzelmeim vannak, mert van pár számomra aggasztó kinézetű gerenda, de majd meglátjuk, hogy mit szól hozzá a faanyagvédelmi szakértő.
Egyébként most az a helyzet, hogy nem lesz tetőtér-beépítés, sem tetőcsere, hanem csak héjazatcsere van tervben. Illetve, ha megfelelő állapotú, akkor mégiscsak megtartanánk a hozzáépített előteret.
Pár kép, sajnos csak telefonosak. Nem merem oda felvinni a rendes gépet, akkora a por.
DIY Törmelékcsúszda
DIY Törmelékcsúszda

A letermelt agyag (nagy része)
Feltárt gerendavégek
Meglepetés tojás :)
Feltárt gerendavégek
Feltárt gerendavégek